
Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar – Magyarország egyik legfiatalabb hivatásos zenekara, melynek Hollerung Gábor 1989-ben lett a vezetője. Az akkor még ifjúsági zenekart néhány év alatt professzionális színvonalú együttessé fejlesztette, amely már a magyar zenei élet egyik meghatározó zenekara.

Budapesti Akadémiai Kórustársaság – 1980 óta művészeti vezetője és vezető karnagya az 1957-ben alakult énekkarnak, mely az elmúlt fél évszázad során a főváros emblematikus együttesévé vált, számos hazai és nemzetközi kórusverseny győzteseként koncertezik szerte a világban.

Interkultur Hungária – művészeti vezetője az 1998-ban alakult zenei rendezvényszervező cégnek, mely több kórusverseny, a Kórusolimpia, valamint a Zempléni Fesztivál szervezője.

Zempléni Fesztivál – művészeti vezetője az immár 15 éves múltra visszatekintő, nagy hagyományokkal rendelkező összművészeti fesztiválnak, mely minden év augusztusában kerül megrendezésre.

„Énekel az ország” -Hollerung Gábor személyéhez kötődik az a több mint 20 éves rendezvénysorozat, amelynek keretében évről-évre amatőr énekesekkel adja elő a zeneirodalom híres oratóriumait a Budapesti Akadémiai Kórustársaság és a Budafoki Dohnányi Zenekar közreműködésével.


Budapesti Nemzetközi Kórusverseny - 1988-ban kezdeményezte egy új művészi koncepciójú kórusverseny életre hívását Budapesten. A kétévente megrendezett verseny azóta nemzetközi rangú rendezvénysorozattá nőtte ki magát.

MAKOFESZ - Magyarországi Kórusversenyek és Fesztiválok Szövetsége, Hollerung Gábor az 1998-ban alakult egyesület elnöke.
