Budapesti Akadémiai Kórustársaság
A Budapesti Akadémiai Kórustársaság – mely jövőre ünnepli fennállásának 50. évfordulóját – az elmúlt fél évszázad alatt a főváros emblematikus együttesévé vált, számos hazai és nemzetközi kórusverseny győzteseként koncertezik szerte a világban. Az énekkar, mely önmagát tartja fenn, a budapesti kóruskultúra reprezentatív együttese, a hivatásos kórusok mellett az egyetlen amatőr énekkar, mely professzionális színvonalú produkciók rendszeres közreműködője.
Az énekkar rangos fesztiválok résztvevőjeként, számos kórusverseny helyezettje és nagydíjasaként az ország egyik legelismertebb oratóriumkórusa, mely külföldön is nagy sikerrel szerepel. Megalakulása óta sikerrel vett részt Európa valamennyi neves kórusversenyén, ahonnan első helyezéssel tértek vissza. Legnagyobb sikerük a Debreceni Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny nagydíja és a Llangolleni Eisteddfod Internationes verseny első díja volt, ahol az énekkar a „Világ Kórusa” elismerést kapta. A kórus Európa szinte valamennyi országában valamint az Egyesült Államokban és Tajvanon adott hangversenyt. Az énekkar fellépett Európa leghíresebb koncerttermeiben, többek között a frankfurti Alte Operben, és az Amszterdami Concertgebouw épületében, ezen kívül szerepelt még a jeruzsálemi Henry Crown Hall-ban, a Tel Avivi Operában, Sydney Operaházban, valamint a tajvani National Concert Hallban. A kórus a világ harminc legjobb kórusa között 1996-ban meghívást kapott a Sydneyben megrendezett IV. Kóruszenei Világszimpóziumra. 1998-ban hollandiai koncertkörúton vett részt, ahol Händel: Messiás című oratóriumát mutatta be több városban. A Budapesti Ifjúsági Kórussal együtt 2000-ben a Linzben megrendezett I. Kórusolimpia gálahangversenyein lépett fel nagy sikerrel, 2004 nyarán pedig a Brémában, a III. Kórusolimpia gálakoncertjein szerepelt. A kórus 2001-ben és 2002-ben a Jeruzsálemi Szimfonikus Zenekar partnereként az Izraelben megrendezett Liturgica Egyházzenei Fesztiválon vendégszerepelt, s ez év februárjára is meghívást kapott Izraelbe.
A kórus nagy hangsúlyt fektet a zenei utánpótlás nevelésére, így minden évben – idén már 20-ik alkalommal – megrendezi a budapesti fiatalok zenei táborát, melyet egy nagyszabású koncert követ, melyre idén már az új Nemzeti Hangversenyteremben került sor. Az alkalmi kórus (Fővárosi Fiatalok Egyesített Kórusa) története 1986-ban kezdődött, amikor középiskolás fiatalokból összeállt kórus Orff Carmina Burana című művét adta elő a Petőfi Csarnokban. A rendezvény sikerén és a fiatalok nagy érdeklődésén felbuzdulva az egyszeri esemény immár 20 éves tradícióvá vált: a Budapesti Akadémiai Kórustársaság szervezésében Hollerung Gábor vezetésével minden évben közös éneklésre gyűlnek össze a zenét szerető fiatalok, akik szívesen közreműködnek egy oratorikus mű előadásában. Az elmúlt két évtized során az oratorikus irodalom széles repertoárját szólaltatták meg, többek között előadták Mozart: Requiem, Händel: Messiás, Dvořak: Stabat Mater, Haydn: Teremtés c. műveit. Emellett több kortárs magyar mű ősbemutatójára is sor került (így pl. Madarász Iván: Sába királynője, Vajda János: Zsoltárosének, Petrovics Emil: A Dunánál, Szentpáli Roland: Magnificat). Idén a huszadik évforduló alkalmából közel félezer fiatal énekelte Orff Carmina Burana-ját, valamint Mendelssohn Die erste Walpurgisnacht c. művét a Nemzeti Hangversenyteremben.
A Budapesti Akadémiai Kórustársaság rendszeres közreműködője a Budafoki Dohnányi Zenekar hangversenyeinek. A két együttes minden évben közös hangversenysorozatot indít a Zeneakadémián – illetve ettől az évadtól kezdve az új Nemzeti Hangversenyteremben -, Vox humana címmel. A kórus ezen kívül aktív rendezője a Budapesti Nemzetközi Kórusversenynek, mely idén márciusban tizedik alkalommal kerül megrendezésre. Fontos célkitűzésük a kortárs zene ápolása és új, magyar kórusművek bemutatása és megismertetése a közönséggel.
További információ: www.bacs.hu